2013. március 20., szerda

A legjobb fogyókúra


Napjaink népbetegsége az elhízás, melyet a legjobb fogyókúra alkalmazásával csökkenthetünk esetleg teljesen meg szüntethetünk. Minden ember hajlamos az elhízásra habár sokban közrejátszanak az adott egyén életkörülményei táplálkozási és mozgási szokásai. Vannak olyan emberek akik bármennyit is esznek feltűnően mégsem híznak, habár bizonyos életkor után náluk is bekövetkezhet változás. A legjobb fogyókúránál a legfontosabb a megelőzés és az olyan ételek elkerülése ami hizlal, tehát amit nem eszünk meg attól nem fogunk hízni.

Az első amit leszögeznék nem az a lényeg hogy koplaljunk de a legjobb fogyókúra alatt ne együnk olyan ételt amitől hízunk, fogyasszunk rengeteg folyadékot (vizet) és a testmozgás is lényeges.

Váljuk be mindannyian álltunk már a tükör előtt azon tűnődve már megint felszedtem jó pár kilót, főleg az ünnepek után amikor nagyon nehéz a sok finomságnak ellenállni, de a legtöbben pár nap után túlteszik magukat ezen és nem foglalkoznak túlzottan a problémával amiig súlyosabbra nem fordul és be következik a túlzott elhízás, általában ilyenkor kezdenek el azon gondolkodni, hogy most mit tegyek nagyon kövér vagyok. Pedig az elhízás elkerülhető lett volna de ezért minden nap tenni kel egy kicsik. A legjobb fogyókúra segít ebben: Amit nem eszünk meg attól nem fogunk meghízni.!!

Ha ráébredtünk a sajnálatos tényre hogy hízékonyak vagyunk csak mi tehetünk az elhízás ellen,.. senki nem tömi belénk az ételt igaz??

A legjobb fogyókúra oldalon próbálok pár étkezési tanáccsal segíteni, melyeket érdemes mindenkinek kipróbálni aki hajlamos az elhízásra.

A legfontosabb szabály kerülni a zsírós és cukorban gazdag ételek fogyasztását csökkentsük a szénhidrát és a fehérjék bevitelét. Ha tényleg le szeretnénk fogyni mozogjunk többet és együnk kevesebbet, és növeljük meg a megszokott napi folyadék bevitelünket a duplájára de csak csapvizet vagy mentes ásványvizet esetleg savanyúbb cukormentes frissen csavart vagy turmixolt gyümölcs vagy zöldség levet igyunk. A legjobb fogyókúra alatt kerüljük az alkohol fogyasztását. Tartsuk be az étkezések időpontokat ne együnk rendszertelenül napi három táplálkozás bőven elég. Reggeli 8-9 óra között Ebéd 12-13 óra között Vacsora 17-18 óra között.

Forrás: http://legjobbfogyokura.blogspot.com/

Fogyókúra - havi 2-4 kg fogyás!


Fogyókúra ingyen és egészségesen!
Rengeteg fogyókúrás módszer létezik, de legtöbbjük teljesen hatástalan egyrészt, mert nagyon nehezen betarthatóak, így nem lehet őket hosszú ideig csinálni, hogy a kívánt célt elérjük másrészt, mert eleve hatástalanok.

Sajnos a legtöbb fogyókúrás módszer ráadásul igen káros az ember egészségére nézve, mert koplalással jár vagy, mert bizonyos tápanyagok, ételek teljes kizárásával járnak.

Általában azok a egészségtelen és nem működő fogyókúrás módszerek, amik gyors fogyást ígérnek. Csak néhány olyan fogyókúrás módszer létezik, ami valóban működik, nem ártalmas és ráadásul még könnyen betartható is. Az egyik ezek közül a kalóriaszámlálás és a sport kombinációja.

Miért válasszam ezt a fogyókúrás módszert?

Mert ez az egyik legkönnyebben végezhető fogyókúrás módszer, ami biztos eredményhez vezet. A kalóriaszámlálós módszer további előnye, hogy egészséges, hatékony és a siker csak türelem kérdése.

A kalóriaszámlálás nem jár koplalással, nem egyoldalú és nem zár ki semmilyen tápanyagot az étrendből, így egészséges és bárki számára könnyen követhető. A fogyókúra során csak néhány alapvető szabályt kell betartani, hogy cáljait elérhesse.

A kalóriaszámlálós fogyókúra legnagyobb előnye, hogy a fogyás jórészt zsírból történik, míg a gyors fogyást ígérő módszerek esetén vagy nem történik fogyás, vagy ha igen akkor az jelentős izomveszteséggel jár.

A sikeres fogyókúra nem csak a fölösleg leadását jelenti, hanem az elért súly megtartását is. Ha lassan jut el a célig, akkor az odavezető úton a megfelelő önkontroll is kialakul, így az eredményeket képes lesz megtartani. Ezt nyújtja Önnek a kalóriaszámlálás.

Miért működik ez a fogyókúrás módszer?

A fogyás egyszerű, ha megértjük az emberi szervezet működését. Ha koplalunk, akkor a szervezet azonnal "riadót" fúj, az anyagcseréjét lelassítja és "raktározási üzemmódra" kapcsol. Bár ilyenkor nagyon keveset eszünk még ezt a keveset is beépíti a szervezetbe, mivel tartalékol, hogy átvészelje a koplalási időszakot. Tehát a koplalás eredménye a hízás!

A lényeg, hogy nem szabad koplalni, hogy az anyagcserénk gyors maradjon és az elfogyasztott ételt ne beépítse a szervezet, hanem felhasználja.

A fogyáshoz azonban még is csökkentenünk kell a napi bevitt kalóriamennyiséget de úgy, hogy közben az anyagcserénk gyors maradjon. Ezt úgy érhetjük el, hogy a napi bevitt kalóriamennyiséget csak kis mértékben csökkentjük és a fogyáshoz szükséges kalóriadeficit másik felét valamilyen aerob jellegű sporttevékenység végzésével biztosítjuk.

Milyen sportot végezzek

Bármilyen aerob jellegű sporttevékenység megfelel, amihez kedvet érez és már alkalmanként 30-60 perc is sokat segít.

Futhat, biciklizhet, úszhat, ugrókötelezhet, aerobikozhat vagy akár eljárhat barátaival focizni vagy bármilyen egyéb labdajátékot játszani. A lényeg, hogy mozogjon! Ha mást nem is csinál, de legalább otthon tornázzon minden nap.

Lépések a fogyáshoz

Első lépésként határozza meg a napi kalóriaszükségletét a Kalória kalkulátor segítségével.

Ahhoz, hogy a fogyás beinduljon csökkentse a napi bevitt kalóriamennyiséget 250-500 kcal-val és azért, hogy a szervezet anyagcseréje ne lassuljon le növelnie kell a nap során elégetett kalóriák mennyiségét 250-500 kcal-val.

Ezt a napi 250-500 kcal-át könnyen elégetheti valamilyen aerob jellegű sporttevékenység végzésével. Átlagosan heti 4-5 nap sporttevékenység, alkalmanként 30-60 perc időtartammal már biztos fogyáshoz vezet és elérheti a havi 2-4 kg fogyást.

Forrás: http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/fogyokura/fogyokura.php